A szükséges sütik a webáruház működését szolgálják. Az analitikai és marketingcélú sütik, valamint a hírlevelekből érkező vásárlások méréséhez használt helyi tárhely csak engedéllyel működnek. Alapértelmezés szerint csak a szükséges sütik vannak kiválasztva. A további méréseket a „Beállítások módosítása” alatt engedélyezheti. Választását később bármikor megváltoztathatja; a webáruház ezek nélkül is használható.

Adatvédelmi tájékoztató

Termék címkék:
Könyv
Németország a két világháború között – matricaalbum
14.990 Ft
Menny.:db

Németország a két világháború között – matricaalbum

14.990 Ft
Menny.:db
Jelölje be azokat a kiegészítő termékeket, amiket még a kosárba szeretne tenni!
Cikkszám: K42
Szállítási díj: 1.299 Ft
Várható szállítás: 2026. november 23.
Elérhetőség: 1 db raktáron

Leírás

Nagyon szép állapotú matricagyűjtő album, amelyben Németország két világháború közötti története olvasható és látható képeken. A matricákat trafikokban vásárolt dohánytermékek mellé adták és gyűjtőalbumokba ragasztották. 

​Rövid háttértörténet

A november 9-i forradalmi hevületben kétszer is kikiáltották a köztársaságot, a parlamentarista irányultságú Philipp Scheidemann, valamint a szocialista Karl Liebknecht. A forradalmi munkás- és katonatanácsok nyomására létrejött az ideiglenes kormány, a Népmegbízottak tanácsa, amelyben a „többségi” és a Liebknecht-féle radikális „független” szociáldemokraták foglaltak helyet. A népképviselők kongresszusa 1918 decemberében előkészítette az alkotmányozó nemzetgyűlés megválasztását; az ország történelmében először a nők is szavazhattak. De a tüntetések továbbra is folytatódtak és 1919 januárjában a bolsevik Spartakus-csoport felkelését a többségi szociáldemokrata Ebert-kormány a felfegyverzett szabadcsapatok segítségével leverte, vezetőiket, Rosa Luxemburgot és Karl Liebknechtet pedig meggyilkolták. A politikailag instabil helyzet miatt a nemzetgyűlés Weimarba helyezte át a székhelyét – innen kapta a nevét az ország új politikai berendezkedése.

A nemzetgyűlés alapvető feladata a politikai rendszer új kereteinek megteremtése volt. Rövidesen elfogadták az 1919. augusztus 14-én hatályba lépő új alkotmányt. Emellett hagyományos parlamentként is működött, törvényeket és költségvetést alkotott és megszavazta az államfőt (Friedrich Ebertet). Philipp Scheidemann vezetésével többpárti kormánykoalíció jött létre. A kormánynak mind a bel- mind a külpolitikában rendkívül nehéz dolga volt. A belpolitikában elsődleges céljául a társadalmi béke megteremtését és a hadigazdaság békeidőkre való átalakítását tűzte ki. A gazdaságban, az igazságszolgáltatásban és a hadseregben azonban megmaradtak a régi birodalmi struktúrák és felelős személyek, azért néha az 1919-es változásokat „befejezetlen forradalomként” is emlegetik. A szocialisták egyértelmű vívmánya volt viszont a nyolcórás munkanap és a vállalati munkástanácsok bevezetése, valamint a szakszervezetek működésének engedélyezése.

A külpolitikát a versailles-i szerződés határozta meg. A világháborúban győztes antant súlyos feltételeket szabott: Németország elvesztette területének 10%-át (Elzász-Lotaringiát, Nyugat-Lengyelországot és Észak-Schleswiget), megszállták a Rajnától nyugatra eső területeit, lefegyverezték hadseregét és hatalmas háborús jóvátétel kifizetésére kötelezték. Ezenfelül a szerződés kimondta, hogy a háború minden veszteségéért a németek és szövetségeseik felelősek. Bár az aláírást a győztesek csak teljes megszállással való fenyegetőzéssel tudták kikényszeríteni (Scheidemann le is mondott a kormányfői tisztségéről), a német közvélemény nagy része később is azon a véleményen volt, hogy meg kellett volna tagadni a békeszerződés elfogadását.

A belső és külső problémák miatt a köztársaság politikai életét hosszan tartó instabilitás és egyre erősödő antirepublikánus hangok jellemezték. 1920 márciusában a katonai diktatúrát bevezető Kapp-puccs elűzte Berlinből a kormányt, de a lakosság ellenállásán és a munkások általános sztrájkja miatt megbukott. A Ruhr-vidéken a szélsőbaloldali Ruhr-vidéki Vörös Hadsereg felkelését kellett leverni. Az 1918-as fegyverszünetet aláíró Matthias Erzberger korábbi pénzügyminisztert és Walther Rathenau külügyminisztert szélsőjobboldali merénylők gyilkolták meg. 1923-ban általános válság tört ki: a gazdasági visszaesés és a hatalmas infláció mellett a Rajna-vidéken szeparatista, Hamburgban pedig kommunista felkelésre került sor; november 9-én pedig a szélsőjobboldali müncheni sörpuccsot kellett levernie a kormányzatnak (ezt követően került börtönbe Adolf Hitler).

A rajnavidéki felkelést és a vágtató inflációt Gustav Stresemann kancellárnak sikerült megfékeznie (utóbbit egy pénzreformmal). A Dawes-terv segítségével 1924-re viszonylagos stabilitást ért el és képes volt infrastrukturális fejlesztéseket, otthonteremtési programokat elindítani. Az 1920-as években a gazdasági nehézségek ellenére megindult egy intellektuális pezsgés, a művészetben (irodalomban, festészetben, építészetben egyaránt) előretört az avantgárd; emellett azonban erősek maradtak a konzervatívok is, akik gyanakodva szemlélték a művészetet és a társadalmat felforgató tendenciákat.

Az 1920-as évek közepére véget ért az ország külpolitikai elszigeteltsége. A Dawes-terv átütemezte a háborús jóvátétel fizetését és amerikai hitelek és befektetések segítségével a gazdaság is növekedésnek indult. Az 1925-ös locarnói konferencián garantálták a nyugati német határokat, egy évvel később pedig Németországot felvették a Népszövetségbe. A kiegyezést nyélbe ütő francia és német külügyminiszterek, Briand és Stresemann megkapták a Nobel-békedíjat.

Friedrich Ebert halála után az 1925-ös államelnök-választáson a jobboldali tábornagy, a 77 éves Paul von Hindenburg lett a győztes, aki meggyőződéssel hirdette a „tőrdöfés-elméletet” (miszerint Németország csak azért vesztette el a háborút, mert a zsidók és a baloldaliak „hátbaszúrták” a kormányzat megdöntésével). Az 1928-as választások után azonban baloldali-nemzeti liberális koalíció alakulhatott a szociáldemokrata Hermann Müller vezetésével. A koalíció 1930 márciusában a munkanélküliségi segélyezés finanszírozása miatti vitákban felbomlott, bár ekkorra már javában éreztette magát az 1929-es nagy gazdasági világválság hatása is és az amerikai tőke beáramlása teljesen leállt.

Hindenburg elnök a centrista Heinrich Brüninget nevezte ki kancellárnak, aki korábban elsősorban pénzügyi területen mutatott tehetséget. A Reichstag leszavazta programját, mire az államelnök feloszlatta a parlamentet és új választásokat írt ki. Ennek eredményei azonban csak fokozták a bizonytalanságot, mert a korábbi pártok támogatottsága csökkent, viszont bekerültek a Reichstagba a nemzetiszocialisták és a kommunisták. A kancellár Brüning maradt és parlamenti támogatottság híján terveit Hindenburg elnöki rendeletekkel valósította meg. A legitimitás hiánya mellett szigorú válságkezelési programja (adóemelés, a támogatások csökkentése) miatt hamarosan nagyon népszerűtlenné vált. A külpolitikában az német-osztrák vámunió gondolatának felvetésével váltotta ki Franciaország és Nagy-Britannia tiltakozását.

Az 1932-es elnökválasztást ismét Hindenburg nyerte, aki ezután megvonta támogatását Brüningtől, és a szintén centrumpárti Franz von Papent nevezte ki kancellárnak. A konzervatív arisztokrata Papen kormányát gúnyosan „bárókabinetnek” vagy „monoklikabinetnek” hívták, és tovább erodálta a közvélemény hitét a demokratikus parlamenti rendszerben. Tekintélyelvű rendszerének egyik jellemző mozzanata volt a Porosz Szabadállam (Németország fő tagállama, a Porosz Királyság utóda) szociáldemokrata vezetésének puccsszerű eltávolítása és birodalmi biztossal való helyettesítése. Papennek alig volt parlamenti támogatottsága és amikor az ellenállást a Reichstag feloszlatásával próbálta letörni (júliusban és novemberben is) csak azt érte el, hogy a gazdasági és politikai válság miatt csalódott választók a radikális pártokra voksoltak. Hitler Nemzetiszocialista Német Munkáspártja (NSDAP) a júliusi választást 37, a novemberit 33%-kal nyerte, de az Ernst Thälmann-féle Németország Kommunista Pártja is harmadik erőként volt képes megjelenni.

A Reichstag a novemberi választás után is elutasította Papen programját, ezért Hindenburg helyette hadügyminiszterét, Kurt von Schleichert bízta meg a kormányalakítással. Schleichert megpróbálta megszerezni az NSDAP támogatását azzal, hogy a párt második emberének, Gregor Strassernek felajánlotta az alkancellári posztot. Hitler ezt a személye elleni árulásként fogta fel és leváltatta Strassert. Schleichert 1933. január 28-án ismét a parlament feloszlatását kérte Hindenburgtól, de az (Papennel való konzultálás után, aki Hitlert javasolta kormányfőnek, azzal, hogy ő alkancellárként majd kordában tartja) elutasította kérését és január 30-án Hitlert kérte fel kormányalakításra.

Paraméterek

Sorozat része igen
Kiadás helye, ideje Ismeretlen, 1935 körül
Típus könyv
Állapot Nagyon szép állapotú matricagyűjtő album, amelyben Németország két világháború közötti története olvasható és látható képeken.