Leírás
Szinte hibátlan állapotú soha fel nem használt felvarró.
Rövid háttértörténet:
A leventeszervezetek a katonai előképzés legfontosabb szervezetei voltak Magyarországon az 1920-as évek elejétől a második világháború végéig. A leventeszervezetek a 12–21 év közötti, rendszerint iskolából kimaradt fiúk katonai előképzését és nemzeti szellemű nevelését szolgálták. A testnevelés mellett nagy hangsúlyt fektettek a fegyelemre és a valláserkölcsi nevelésre. A trianoni békeszerződés katonai korlátozásainak kijátszására a leventeszervezeteket a testnevelésről alkotott 1921. évi LIII. törvény alapján szervezték meg. Az irányítást később, fokozatosan a Honvédelmi Minisztérium vette át. Az 1944-es nyilas hatalomátvételt követően a leventéket is harcba vetették. 1945 őszétől a németországi hadifogságból hazatérő leventéket irreguláris fegyveresek támadták meg. Közülük sokan meghaltak, a szovjet csapatok Magyarországról a Gulag táboraiba hurcolták vagy a nyugatra vonuló magyar hadsereggel Nyugat-Európában kerültek amerikai hadifogságba. A leventeszervezeteket 1945-ben rendelettel feloszlatták, országos parancsnokát, Béldy Alajos vezérezredest halálra ítélték, majd 1994-ben felmentették az ellene emelt vádak alól.
Paraméterek
Ország | Magyarország |
Időszak | Két világháború között, II. Világháború |
Típus | Felvarró |